Bejelentés



autoimmun betegségek
Segítsünk egymásnak

MENÜ












Az Autoimmun Klub karácsonyi műsora


Véletlenül akadt a kezembe egy szórólap, amely 2oo8. december 16-án hirdetett Autoimmun Klub találkozót, karácsonyi ünnepség keretében. Gondolkodás nélkül tudtam, hogy ott a helyem. Egyrészt a kíváncsiság vezérelt, másrészt SM betegként szerettem volna többet tudni erről a számomra ismeretlen eredetű betegségről, valamint megismerni azokat az embereket, akik szintén hasonló problémákkal küzdenek.
A Soproni Evangélikus Nyugdíjasház (Kisfaludy u. 10. sz.) biztosította a helyszínt a rendezvény lebonyolítására. Az ebédlőben gyülekeztünk, nagy volt a sürgés-forgás. Ünnepi hangulat fogadta az érdeklődőket. Szépen megterített asztalon sorakoztak a finomabbnál-finomabb sütemények gyümölcstea és cukormentes mentatea. Hamarosan megtelt a terem, mindenki megtalálta a helyét és kíváncsian várták az előadást. Az itt megjelentek között voltak fiatalok, idősek egyaránt, az otthon lakói és dolgozói, betegek és hozzátartozók, orvosok és a karácsonyi műsor szervezői (róluk a későbbiekben írok részletesebben).
Néma csend jelezte, hogy kezdődik a műsor.
Ács Csilla jelent meg a mikrofon előtt – ő konferálta fel a műsorszámokat.
Radanovicné Török Timea nyitotta a műsort. A Karácsonyi készülődés című verset szavalta, amely a karácsonyi sütés-főzésről, sürgés-forgásról szólt.
A második műsorszám egy nagyon látványos hastánc bemutató volt két gyönyörű hölgy előadásában. Az egyik hastáncos hölgy Tóth-Sebestyén Ibolya személyében – ő az Autoimmun Klub egyik alapító tagja. A másik hölgy Botka Gyöngyi – ő külsős személyként lépett fel. Kifinomult mozdulatokkal, kövekkel, strasszokkal, csörgőkkel díszített hastáncos ruhában táncoltak a lányok keleti kultúrából válogatott zenére. A tekinteteket figyelve mindenki élvezte a táncos bemutatót.
A harmadik műsorszám egy könyvrészlet felolvasása volt az "Angyali Áldás" c. könyvből Tóth Péter előadásában (aki az Autoimmun Klub másik alapító tagjaként vált ismertté). A szomorú történet egy 22 éves lányról szólt, aki autoimmun betegségben szenvedett, átélte a kórház legnehezebb pillanatait. Csúnyának érezte magát, a korházi kezelés terápia nyomot hagyott rajta. Kopaszon, kövéren még a barátai is elhagyták, mindenki elpártolt tőle, csak Angie nem. Angie – ő volt a védőangyala, aki egy kórházi alkalmazott képében jelent meg. Angie minden nap látogatta, aki egy műanyag kék elefántot ajándékozott neki. Ez az angyali áldás segítette át a nehéz időszakon, ami a gyógyuláshoz vezetett.
Az utolsó műsorszám szintén egy zenés előadás volt Radanovic Zoran harmonikás szereplésével. Sikerült karácsonyi hangulatot varázsolnia az ismerős dalok hallatán. Pl.: Csendes éj.., Betlehem.., Zöld fenyő, ó zöld fenyő...stb. A műsort tapsvihar fogadta.

Most kell megemlítenem az Autoimmun Klub alapító tagjait, akik a karácsonyi műsor szervezői is egyben. Ők azok a kezdeményező emberek, akik időt, pénzt energiát nem sajnálva azon fáradoztak, hogy mosolyt varázsoljanak a többi ember arcára.
-Tóth-Sebestyén Ibolya (hastánc bemutató, ajándékokat készített, szaloncukrot, gyertyát, teát hozott),
-Tóth Péter(könyvrészlet felolvasása, fotókat készített),
-Ács Csilla (műsorok felkonferálása, süteményt sütött, ajándékokat készített),
-Radanovicné Török Timea (versmondás, angyalkákat készített, süteményeket sütött),
-Kolosits Nándorné Joli (süteményt sütött),
-Ceglédiné Szilágyi Marika (süteményt sütött),
-Nagy Péter (ajándékok és üdítők, sütemények szállításában segédkezezett).

Fontos megemlítenem azokat az orvosokat akiknek a segítsége nélkül az Autoimmun Klub nem jött volna létre. Az ő szerepléseikkel, előadásaikkal tudunk továbbra is együttműködni.
-Dr. Guseo András (az SM Társaság alapító Elnöke, az Orvostudomány Kandidátusa),
-Dr. Grubits János (a neurológia oszt. vez. főorvosa)
-Dr. Szalay Vilmos (háziorvos)
-Dr. Gimesi Szabolcs (jogász, a Klub védnöke)

Nekem nagyon tetszett a karácsonyi előadás - volt részünk látványban, szívszorító történetben, mulatós dallamokban. Jókor csöppentem jó helyre, szeretet vett körül, egy fantasztikusan jó csapat, hasonló sorsú emberek, egy olyan közösség ahová jó dolog tartozni.


Jerkó Csabáné (klubtag)

vissza












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!